Újkígyós videó videók Újkígyósról újkígyósi videó

Az újkígyósi videó bemutatja többek között újkígyós város felújított nevezetességeit, felújított újkígyósi épületeket és játszótereket is.

Excluzív interjú Dr. Karsai József Országgyűlési képviselő, Országgyűlési képviselő jelölt Újkígyós

2010.04.20. 23:52 Gardas666

 

 

Képviselő Úr, itt ülünk Battonyán a lakossági fórumod után azt szeretném kérdezni hogyan értékeled ezt a fórumot az első forduló tükrében. Ez látszik most igazán ebből a gyűlésből, tulajdonképpen 500 ember jött és állóhelyek voltak, most döbbentek rá az emberek hogy tulajdonképpen nem mentek el szavazni, mekkora hibát követtek el ismeretlen emberre szavaztak vagy éppen nem mentek el szavazni és én azt hiszem, hogy most kezd bennük világossá válni az, hogy elveszítettek egy olyan képviselőt akire 4 éve az egész körzetben 8 éven keresztül bármilyen gondjuk bármilyen bajuk volt mindig számíthattak mindegy hogy szombat vagy vasárnap karácsony vagy újév vagy húsvét volt. Képviselő Úr nagyon sok mendemonda kering itt a legnagyobb ellenlábasodról, hogy most a mendemonda abszolút egyértelmű hisz a BEOL-ra kell visszatérnünk, hogy a saját önvallomásában elmondott, orvadász volt és hogy bolti lopásokból élt és én azt hiszem, hogy ha ma is 1000 forintért dolgozza amit Kígyósról kaptam jelzést az embereket és azt mondja hogy a dinnyére pedig hozza a románokat akik szintén fognak 90 forintos órabérért dolgozni, az hiszem aki nem tartja be a törvényeket hogy minimum 2300 forintot kell fizetnie embereknek az nem a képviselőségből, emberileg sem mutat példát és folyamatosan véleményem szerint súrolja a törvényesség határát és továbbra is fenntartom azt a véleményem amit én leírtam a szórólapomra hisz én azt eljuttattam megfelelő helyekre közjegyzőhöz minden hova hogy ő tulajdonképpen olyan cselekedetet követett el sorozatba ami miatt neki nincsen semmilyen erkölcsi alapja hogy egy 53000-es dél-viharsarki népet képviseljen. Képviselő Úr Újkígyós polgármestere azzal vádolt meg téged hogy az elmúlt időszakban 4x jártál újkígyóson, ez igaz vagy nem igaz? Mondjár már erről pár szót, mert én nem hiszem el, hogy te csak 4x voltál Újkígyóson. Hát az Újkígyósi polgármester mit mond az teljesen mindegy az Újkígyósi polgármester amikor kérdez akkor sem mond igazat, tehát tulajdonképpen az Újkígyósi polgármesternél legalább 4x jártam csak azért hogy várost csináljunk Újkígyósból, amit szépen megköszönt hogy meg sem hívott még a vacsorára sem, tehát akár hogy vesszük tulajdonképpen Újkígyóson nem csak a polgármesternél van keresnivalóm mert ő soha nem hívott meg és nem is szeretett engem tehát az nem jelenti azt hogy ha én vele nem találkoztam akkor én nem jártam Újkígyóson engem hívtak az újkígyósi emberek nyugdíjas tanítónőktől kezdve sokmindenki és mentem az emberekhez ez nem biztos hogy ez azt jelenti hogy én mentem a polgármesterhez, hisz én ott nem kívánatos személy vagyok. Elég sokan hiányolták több településen fórumon is azt hogy elég kevés emberhez tudtál szólni, most itt van az alkalom, hogy az interneten keresztül tudjál üzenni a dél-békési választóknak, a viharsarki állampolgároknak és az a kérdésem, hogy mit üzensz a választóknak? A választóknak mindenképpen azt üzenem hogy én bizonyítottam 8 év alatt és igen keményen és igen határozottan mint pénzügyileg mint erkölcsileg mint tisztességben bizonyítottam, az alkalmasságomat a képviselőségre és most innen azt üzenem hogy most mert ez a szavazás ami az elmúlt időszakban volt az egy pártszavazás volt most következik vasárnap egy személyre szóló szavazás és ott én mindenképpen azt kérném, hogy az embert nézzék most ne a pártot. Ha egyéni képviselőt akarnak, attól még tudom az érdekeiket képviselni és emberre szavazzanak, szavazzanak rám, mert nem bánják meg, mert én biztos hogy szombat vasárnap is ugyan úgy ahogy eddig 8 éve szombat, vasárnap ha kell karácsonykor újévkor állok rendelkezésükre és 20 ügyből 10, de a 10 ből 8-at biztosan meg fogok tudni oldani, mert százával 1000-vel körülbelül 12000 embernek segítettem konkrétan, ha az a 12000 ember most rám szavazott volna, csak akinek konkrétan tudom hogy segítettem, megnyertem volna az első fordulóban a választást. Képviselő Úr köszönjük szépen, sok sikert a második fordulóhoz is. Kösz, kösszönöm szépen.

 

 

 Dr. Karsai József videó

Újkígyós videó

 

Gráf is támogatja

 

 

Újkígyós, újkígyósi, Újkígyóson, újkígyósiak, Újkígyós város, Újkígyós önkormányzat, Újkígyós fejlesztés, Újkígyós infrastruktúra, Újkígyós videó, Újkígyósi videók, Videó Újkígyósról

 

komment

Címkék: interjú polgármester karsai dr. józsef beol újkígyós újkígyósi excluzív

Újkígyós, Újkígyóson, Újkígyósi, Újkígyósiak, Újkígyósról, Újkígyóson, Videó, Videók, Újkígyósvideó

süti beállítások módosítása